Denevérország - filmes blog

Ez a blog.hu annyira tré, hogy átköltöztettem az oldalt freeblogra.
Az új cím tehát: http://deneverorszag.freeblog.hu

Ismét egy kommersz film következik. Kommersz film? Filmes blog? Lehet ennél ÉRDEKTELENEBB dolog mások számára? Kétlem. Olyan szinten érdektelen, és unalmas, az amit jelen esetben művelek, hogy még saját magamat is elszomorítom vele. A monitorból egyenesen sugárzik az unalom: a virágok elhervadnak, az égbolt beborul, elkezd esni az eső, aztán hirtelen minden cseppfolyossá válik. Igen, talán ezek a sorok érzékeltetik a lehető legjobban, hogy mennyire semmitmondóan unalmas műfaj a filmes-blog műfaja. Tulajdonképpen isteni erőre volna szükségem ahhoz, hogy bármiféle életerőt is vigyek ebbe a témába. Meg sem próbálkozom vele. Nesze, elégedettlen olvasók, itt van egy újabb film, ami azért jött létre, mert valaki egyszer aláírt egy szerződést, hogy évente legalább egy filmet kell készítenie.



Ez pedig nem más, mint a Bruce Willis nevével fémjelzett 16 utca. Azért Bruce nevét hoztam fel, mert a rendező, vagy a forgatókönyvíró tök lényegtelen egy ilyen film esetében. Igazából persze Bruce is az, mert ő is csak elmond pár mondatot a kamera előtt, aztán felmarkolja a gázsit, szóval a filmrajongó filmművészetről kialakulandó képéhez nem tesz hozzá túl sokat ő sem. A sztori egyébként nem kezdődik olyan rosszul, sőt! Már akkor szimpi volt, amikor még csak olvastam róla, bár az is igaz, hogy már akkor tudtam, hogy ez az első 3 percig fog tartani, és utána értelmét veszti a film. Igazam lett, de lássuk csak, mivel állunk szemben! Itt van Bruce barátunk, aki egy kiégett, alkoholista newyorki rendőrt alakít. Reggel fáradtan megy be az örsre valami éjszakai műszak után, aztán a főnöke megkéri, hogy vigyen el egy tanút az ügyészségre. Az csak 16 utcára van a rendőrségtől, Bruce barátunk mégis nehezen vehető rá a dologra, de végül csak beleegyezik. 16 utca nem olyan nagy távolság, hacsak nem a dugóban állva kell megtenni, egy fárasztó feka hülyegyerek társaságában. Na igen, éppen ezért jönnek aztán a bérgyilkosok, akik le akarják lőni ezt a majmot, de sajnos nem sikerül nekik. Innentől kezdve az lehet az érzése az embernek, hogy sokkal jobb lett volna a film, ha másfél órán keresztül Bruce Willis-t mutatják, amint ül a dugóban. És ez nem vicc...
De lássuk csak, hogy miért volt mégis szimpatikus első ránézésre ez a fostalicska. Azért, mert hirtelen egy kissé elvontabb, minimalista alkotás körvonalazódott előttem. Na persze csak akkor hittem volna el, hogy tényleg az, ha csak egy fehér papírra nyomtatott szöveget olvasok róla, de így, hogy láttam a plakátját, már rögtön tudtam, hogy ez egy szarság lesz. Nem nem, a minimalista irányzatot még csak nem is próbálták megközelíteni, ehelyett egy NAGYON BUTA akciófilmet készítettek, ami MÉG CSAK NEM IS LÁTVÁNYOS, vagy IZGALMAS. A történet tényleg annyira naiv, és buta, hogy szinte fel nem foghatom, ki volt az a barom aki ezt jóváhagyta. Ez egyébként nem az a szokásos filmbuzi szöveg, amikor az ember David Lynch filmeken nevelkedett, és neki már minden szar, ami nem elvont valamilyen szinten, ó nem erről van szó. Én nagyon is szeretem az ilyen könnyed, szórakoztató filmeket, most is kimondottan jólesett volna megnézni, ha nem lett volna ekkora egy elégetnivaló szemét. Na jó, azthiszem talán túlságosan is belemélyedtem a fikázásba...



Megpróbálom megint kifejteni, hogy mi tetszett a sztoriban: adott egy kiégett zsaru, aki egy furcsa szituációba keveredik: tényleg csak a 16 utcányira lévő épületig kell eljutnia, de ez mégis nagyon nehéz lesz a számára.

Bár nem vagyok nagyon járatos a krimi műfajban, erről a sztoriról (legalábbis az alapfelállásról) mégis egy jófajta krimiregény hangulata csapott meg. Ám az már a 6. percben is kiderül, hogy ez a film nem akar tisztelegni ezelőtt a műfaj előtt, ez egyszerűen csak egy rossz, üres, és tartalmatlan nulla.

10/3

16 utca
színes feliratos amerikai akciófilm, 105 perc, 2006
rendező: Richard Donner
forgatókönyvíró: Richard Wenk
zeneszerző: Klaus Badelt
operatőr: Glen MacPherson
producer: Randall Emmett, Avi Lerner, Arnold Rifkin, John Thompson, Jim Van Wyck, Bruce Willis
vágó: Steve Mirkovich

szereplő(k):
Bruce Willis (Jack Mosley)
Mos Def (Eddie Bunker)
David Morse (Frank Nugent)
Jenna Stern (Diane Mosley)
Casey Sander (Gruber kapitány)
Cylk Cozart (Jimmy Mulvey)

Ajánlott irodalom: a krimis dologról amit írtam.. Nos, akit érdekel, annak ajánlom a figyelmébe Ed Lacy: a szálak Bingstonba vezetnek című könyvét. Antikváriumokban beszerezhető.

Bár alapvetően nem kedvelem a klasszikus romantikus filmeket, annyira azért mégsem vetem meg őket, hogy ezt a darabot kihagyjam, hiszen az előzetes alapján csábítónak tűnt, és hát amúgy is azon vagyok, hogy minél több filmet tekintsek meg, ezért érthető, hogy lecsaptam erre a filmre is, amint csak lehetett. Az a tény, hogy mind az előzetes, mind a plakát, de még a film címe is bizalomgerjesztő, nos ez egyben kicsit félelmetes is. Ilyet már valahogy sokszor éreztem, aztán ezekről a nagyon érdekesnek tűnő filmekről mindig kiderült, hogy tartalmatlanok, és egész egyszerűen rosszak. A legjobb példa a Bábel, de az általam a közelmúltban megtekintett Tűzveszély is egyértelműen ebbe a kategóriába sorolható. Itt azonban szó sincs ilyesmiről. Bár a film nem fog a kedvenceim közé tartozni, és nem is egy olyan hű de nagyon nagy durranás, azért nem is olyan rossz, sőt. Ami rögtön feltűnhet a nézőnek, az az, hogy a film egészen egyszerűen szép. Nem feltétlenül csak az operatőri munkára és a gyönyörű tájakra gondolok, mert azt már plakáttal belénk sulykolták, hogy ezekre számíthatunk. Viszont maga a film minden részletében szép, és az az érdekes, hogy mostanában véleményem szerint nemigen készülnek ehhez hasonló filmek. Nem tudom, mikor élték fénykorukat, talán mindig is, de az utóbbi években kikopott ez a műfaj, manapság nincs szükség az igazi szépségre, a helyét átvette az irónia, az agresszió, meg persze az elmaradhatatlan megdöbbentő fordulatok. Itt viszont egy szomorú szerelmi történetet mutatnak be, méghozzá szépen. Kár lenne ecsetelni, hogy hogyan teszik ezt, és mitől szép a film, inkább mindenki nézze meg maga.

Az Indexes cikkre is szeretnék reagálni, melyben a szerző kifejtette, hogy a két szereplő mennyire unhatta a forgatást, hiszen romantikus film mivoltának ellenére egyikük arcáról sem sugárzik a szerelem. A kedves cikkíró ezek szerint valahol elvesztette a fonalat, ugyanis nincs tisztában azzal, hogy egy szerelem nélküli házasság képeit láthatjuk, a színészek pedig ennek tökéletesen megfelelnek. Igazából a film egyik legnagyobb előnye a színészi játék…
Egyszeri megnézésre mindenképp jó ez a film, de a fent említett pozitívumai miatt talán még ezen túl is életképes.

10/7

Színes fátyol
színes feliratos kínai-amerikai romantikus dráma, 125 perc, 2006
rendező: John Curran
író: William Somerset Maugham
forgatókönyvíró: Ron Nyswaner
operatőr: Stuart Dryburgh
jelmeztervező: Ruth Myers
zene: Alexandre Desplat
vágó: Alexandre de Franceschi

szereplő(k):
Naomi Watts (Kitty Fane)
Edward Norton (Walter Fane)
Liev Schreiber (Charlie Townsend)
Toby Jones (Waddington)
Gesang Meiduo (Amah)

Átlagos amerikai reggel volt: a farmer kiment a földjére, a tejesember kiszállította a tejet, az elnök pedig lebombázott egy újabb országot, melynek a nevét ki sem tudjuk ejteni.
Hangzott el a Kóla, puska, sültkrumpli c. filmben, melyet egyébként valami okostojás magyarosított ily módon, az eredeti címe Bowling for Columbine volt. Nem véletlenül, hiszen ez az amerikai társadalmat boncolgató dokumentumfilm a Columbine egyetemen történt vérengzéseket veszi alapul.


Michael Moore jó arc, kedvelem a filmjeit, annak ellenére is, hogy ha magyar lenne, akkor valószínűleg a tipikus, mindenkori magyar kormányt fikázó propagandagépezet részét képezné, hiszen kétségtelenül a vérében van a vádaskodás, és a feltünési viszketegség, de ő Amerikáról forgat, Amerikában, s éppen ezért filmjeit nyugodtan végig lehet nézni mindenféle politikai feszültségtől mentesen is, mert jó messze vannak, és így garantáltan szórakoztatónak fogjuk tartani a műveit. Már eleve érdekes, hogy ilyen témákat egyáltalán hogyan lehet szórakoztatóan előadni, de erről nem is érdemes írni, hiszen aki ismeri, az tudja miről van szó, aki pedig nem, nos annak itt az ideje megnézni valamelyik filmjét. Nekem az első a Roger, és én című volt, ami első ránézésre egy totál érdektelen filmnek tűnik, hiszen kit érdekelhetnek itt Európában egy amerikai nagyvállalat ügyes-bajos dolgai? Alapvetően senkit, főleg ha popcornmozizásról van szó, de ez a figura mégis úgy tudja feldolgozni a témáit, hogy a végeredmény viccesebb lesz, mint egy átlag vígjáték. Talán a vicces szó egy kicsit túlzás, hiszen ahhoz (többnyire) túlságosan komoly témákhoz nyúl, maradjunk inkább az írónikusnál, igen, az ő filmjei módfelett irónikusak. Az amerikai társadalmat ironizálja, az amerikai kormány van a célkeresztjében, immáron sokadik alkalommal, hiszen rájött, hogy ez a téma igen kelendő, főleg Európában, az amcsik meg tényleg nagyon birkák, tehát az ötletek hiányától nem kell tartanunk. Jövő héten hozzánk is elérkezik legújabb filmje, a Sicko, amely az amerikai egészségügyről igyekszik lerántani a leplet.

Sok más jelen esetben fel nem tűntethető forrásból beszerzett drága pénzért megvásárolt film mellett megtekintettem a bejegyzéssel azonos címet viselő alkotást is. Mindenek előtt egy linket szeretnék bemutatni a témával kapcsolatban: egy Indexes fórum, a filmről
Nem mondom, hogy mindenki olvassa el feltétlenül, de akit érdekel, az persze nyugodtan megteheti. Na szóval, a filmről. Talán kijelenthetjük, hogy eleve nem lehet egy elhibádzott alkotás, ha emberek képesek róla ennyit vitatkozni... Nos, aki legalább a témaindító hozzászólást elolvasta, az láthatja, hogy egyesekben felmerül, hogy ez egy unalmas, túlságosan elnyújtott, mármár nézhetetlen film. Én nem gondolom így, de ezúttal nem szeretném a sárba tiporni azokat, akik másképp vélekednek. Egyfelől talán azért, mert nemrég én is azon az oldalon álltam, másrészt nincs abban semmi rossz, ha valaki épp nincs ráhangolódva a témára, mert bizony erre rá kell. Nos tehát, adott sok-sok ember, akik unalmasnak tartják ezt a művet, és őket ezúttal tényleg nem szeretném azok közé sorolni, akik csak akkor tartanak élvezetesnek egy filmet, ha sok lövöldözés, meg robbantgatás van benne, mert elsőre tényleg indokoltnak tűnhetnek az ilyen vádak. Ezeket igyekszem most megcáfolni. Figyelem! Nem fogok nagy okosságokat írni, akiket nem érdekelnek a filmek, vagy ez a film, meg úgy alapvetően az én véleményem, az nyugodtan zárja be ezt az ablakot.
Hogy unalmas-e, azt végülis mindenki döntse el maga, ebbe tényleg nem óhajtok belepofázni. Egyesek szerint azonban épp azért unalmas, mert túlságosan is elnyújtott, és simán meg lehetett volna csinálni 1 órával rövidebbre is. Nos, erről a véleményem a következő... Egy olyan film, ami lényegében a világűrről szól, nem lehet eléggé hosszú, elnyújtott, csöndes, és lassú. Mert a világegyetem bizony egy sötét, és végtelen hely, ahol többnyire egyáltalán nincsenek hangok, és nincs oxigén ami a tüzet táplálja, szóval a StarWars robbanásait, és sűvítő űrhajóit kizárhatjuk, ez egy egészen más műfaj. Ez a film hűen tükrözi, és nagyon hangulatosan ábrázolja a világegyetemet. Bizonyos jelenetekben egyáltalán nincsenek hangok, és el lehet mondani, hogy párbeszédek is alig vannak benne. Ez elsőre valóban furcsán hathat, főleg mivel az ember a "scifi" szó hallatán minimum űrcsatákat, és különös, emberiséget terror alatt tartó lényeket képzel el. Itt említeném meg, hogy a látványvilágra mellesleg még véletlenül sem lehet panasz. Szerintem ütősebb, mint a tíz évvel későbbi StarWars-é: egyáltalán nem nevezhető elavultnak. Az ember nem azt érzi, hogy jó az alapötlet, de a látvány annyira béna, hogy újra kéne forgatni a filmet ahhoz, hogy élvezhető legyen, sőt! Ezeket a megoldásokat talán azóta sem sikerült felülmúlni.
A végső következtetésem az, hogy talán "könnyű" olyan filmet készíteni, ami a földi hangulatokat adja vissza, mert lehet zenékkel, autókkal, nőkkel, tájakkal operálni, a világegyetem üres kietlenségét azonban csak ezen az elnyújtott módon lehet bemutatni. Természetes, hogy az ember nem lehet mindig ráhangolódva erre, de ha megpróbálunk elmélyedni egy kicsit a témában, akkor biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog a film, hiszen minden ember fejében ott motoszkálnak a világegyetemmel kapcsolatos kérdések...
És a film vége? Hát igen, én sem értettem. Lépések, amiket a közeljövőben szándékozok megtenni: a könyv elolvasása (mely egyébként a film után íródott), újramegtekintés, valamint eszmecsere azokkal, akik a filmet nem az utóbbi 20 évben látták először...
Egy nagyon komoly darabról van tehát szó, amit ugyan még én sem értettem meg teljesen, de látom, hogy ez a filmtörténet egyik legjelentősebb alkotása.

10/11

2001 Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey)
Sci-fi / Művész, 1968 - angol-amerikai film
Rendezte: Stanley Kubrick
Főszerepben: Keir Dullea, Gary Lockwood, William Sylvester, Robert Beatty, Douglas Rain